Rauch János Városi Sírkert Megújítási Program

 

A 2022-ben indított Rauch János Városi Sírkert Megújítási Program segítségével szervezetten valósulnak meg a fejlesztések a pécsi központi sírkertben. Célunk, hogy a pécsi temető legyen a követendő példa az országban.

Az elmúlt években is kiemelt figyelmet fordítottunk a temetőben található kulturális értékek és sírhelyek megőrzésére, így látogatóink méltó körülmények között tudnak emlékezni szeretteikre. A program keretében történő felújítások és beruházások tovább emelik a temetési szolgáltatások színvonalát. Annak érdekében, hogy látogatóink szép és nyugodt környezetben búcsúzhassanak szeretteiktől, többek között új, exkluzív sírhelyeket alakítottunk ki, új szolgáltatásokat vezettünk be, felújításokat végeztünk, és nem utolsó sorban helyi védettségű sírokat tisztítunk meg. Felújítási és beruházási tevékenységeink jelentős részét a sírkert megújítási program keretein belül végeztük, azonban erre az évre még rengeteg teendőnk van, hiszen küldetésünk a Pécsi Köztemető általános megítélésén való javítás.

 

 

Új szolgáltatásaink  

Sírköveink

Megnyitottuk sírkő lerakatunkat, ahol ügyfeleink megtekinthetik és kiválaszthatják a temetésre szánt sírkövet.

Minőségi sírkő garnitúrát kínálunk természetes kövek felhasználásából, valamint igény esetén gránit urnasírhely felépítmények elkészítését is vállaljuk. Kétszemélyes urnagarnitúráink, urnasírboltjaink, sírgarnitúrák, kriptagarnitúráink megtekinthetőek a Pécsi Köztemető sírkő lerakatában. Sírköveinkre kegyeleti jelek és egyedi fotó alapján elkészített képek gravírozását és vésését festéssel vállaljuk.

 

 

 

Környezetkímélő sírtisztítás

Kiemelten fontosnak tartjuk a környezet védelmét, ezért A Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2005. (XI.29.) önkormányzati rendelet 3. melléklete szerinti Temetőszabályzat VI. Temetőn belül történő munkavégzés szabályai fejezetében előírásra került, hogy a Pécsi Köztemetőben sírtisztításhoz nem alkalmazhatók savas, maró, és környezetre káros szerek. A nagy mennyiségű por, moha és penész miatt szeretteink sírkövei idővel elszíneződhetnek. Annak érdekében, hogy a sírkövek biztosan ne sérüljenek, az egyik legkorszerűbb technológiát, a szemcseszórásos tisztítást alkalmazzuk. Ez a tisztítási módszer a megfelelő szakértelemmel párosulva még a különösen érzékeny anyagokban sem tesz kárt.

 

 

 

Emlékgyémánt

 

Új szolgáltatásaink közé tartozik az emlékgyémánt készíttetése is.

A gyémántok a szeretett hozzátartozó személyes tárgyaiból, hajából vagy hamvaiból készülnek, így biztosítva időtlen kapcsolatot. A  gyönyörű kék árnyalatokban ragyogó gyémánt mérete és csiszolása választható, akár megmunkálás nélkül is generációkon keresztül a hozzátartozókkal maradhat, így őrizve meg szerette emlékét.

 

Emléktárgyak megtekintése

 

Virágkínálat

A Pécsi Köztemetőben már korábban is lehetőség volt koszorúk rendelésére, tavaly azonban jelentősen kibővítettük kínálatunkat, így ügyfeleink közel 70 koszorú, urnadísz és sírcsokor közül választhatnak. Jelenleg új csokrok bevezetésén dolgozunk, amelyek más eseményekre (ballagás vagy akár anyák napja) is rendelhetők.

 

 

Infrastrukturális fejlesztéseink

A Sírkert Megújítási Program keretein belül számos infrastrukturális fejlesztést is megvalósítottunk. Új típusú urnafalat építettünk, valamint exkluzív koporsós sírhelyeket és urnaföldet alakítottunk ki. A temető kerítésének egy részét és az északi nagykaput felújítottuk, jelenleg 3-6 személyes koporsós sírhelyeket alakítunk ki. Tervezzük többek közt a Nagyárpád út felőli gépjármű bejárat felújítását, új parcellakövek elhelyezését, a ravatalozó felújítását, a kerítés felújítását, valamint növények és fák ültetését.

 

 

Parkosítás  

Az őszi parkosítási tervünk 3 részre oszlik.
Elsőként a virágágyakat őszi árvácskával, valamint tulipánhagymákkal ültetjük be még a Halottak napi ünnepek előtt. Ezt követően a meglévő parkosított parcellákban lévő kiszáradt, vagy megrongált növényeket, főleg tujákat pótoljuk, cseréljük. Ezek a XXIII-as urnakriptás, a XXV-ös urnaföld, és a Wx sírbolt parcellákra vonatkoznak. Terveink szerint 2023 novembertől elkezdjük a növények cseréjét és pótlását, amennyiben a nagyobb méretigényű növényeket lehetőségünk lesz beszerezni. Utolsó lépésként pedig körülbelül 140 - 150 db különböző fajú örökzöld cédrus és nagyjából 5 - 10 db mandulafenyő kerül beszerzése és elültetése a padkákon kivágott fenyők pótlásaként, vagy már új fasor létesítéseként. A fákat elsősorban a Kápolna körüli parcellákba, illetve az  É-D-i irányú fenyő fasorokhoz ültetjük majd novembertől februárig. 
 

 

Védett sírok megújítása

A helyi védettségű, valamint a Nemzeti Örökség Intézet sírjait folyamatosan gondozzuk. Az új szemcseszórásos technológiának köszönhetően már lehetőségünk van alapos tisztítást is végezni ezeken a sírokon, így azok megjelenése méltó az ott nyugvó neves elhunytakhoz.

 

 

Környezettudatosság

Tevékenységeink megtervezésénél és elvégzésénél nagy figyelmet fordítunk a környezet védelmére, kímélésére. Ennek érdekében meghatároztuk az alkalmazható sírtisztító szereket és bevezettük a kötelező szelektív hulladékgyűjtést. A temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők és a látogatók számára is egyaránt vonatkozik a szabály, mi szerint a temetőben keletkezett műanyag, zöld- vagy üveg hulladékot a kihelyezett gyűjtőedényekben, az ott feltüntetett jelzésnek megfelelően kell gyűjteni. Napelemek telepítésén dolgozunk, melyek segítségével a hűtőinket hatékonyabb energiafelhasználással tudjuk majd működtetni.